Vasárnap még nem hirdetnek bajnokot a megye I-ben

2014. június. 06., 07:11   |    

Vasárnap még nem hirdetnek bajnokot a megye I-ben

Akárcsak az elmúlt évben, most is az utolsó játéknapon dől(ne) el a bajnoki cím sorsa a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Tavaly a Kecskéd KSK legénysége szerezte meg az aranyérmet. Az első mondatban nem véletlenül szerepel a feltételes mód. Tehát, a jelenlegi helyzetben hiába nyerne a Zsámbék ellen az egypontos előnnyel az élen álló Kecskéd, akkor sem lehetne bajnok.

Történt ugyanis, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatóságához az a bejelentés érkezett, hogy a kecskédiek egyik játékosának lejárt a sportorvosi engedélye, így több mérkőzésen is jogosulatlanul szerepelt.

Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója lapunknak elmondta: az igazgatóságnak ilyen esetekben hivatalból ki kell vizsgálniuk az ügyet. A versenybizottság megállapította, volt alapja a bejelentésnek. Ezt támasztotta alá az Országos Sportegészségügyi Intézet információja is. A labdarúgó öt bajnoki mérkőzésen szerepelt jogosulatlanul. A versenyszabályzatnak megfelelően eljárva 16 büntetőpontot levonásáról határozott.

Információink szerint a Kecskéd KSK élt fellebbezési jogával, tehát a végső szót a fellebbviteli bizottság mondja majd ki. A megyei igazgatóság várhatóan a jövő héten hirdet bajnokot. A jelenlegi helyzetben a Bányász SE Sárisáp csapatáé az aranyérem. Még akkor, ha esetleg nem szerez pontot a Bábolna ellen.

Az utolsó játéknapon két mérkőzést nem rendeznek meg. A harmadosztály Déli csoportjában a Kerékteleki mondta le a Baj elleni meccsét, ugyanitt, a tartalékoknál pedig a Tárkány második csapata a Dad II. ellenit. Mindkét mérkőzés három pontját a vétlen együttes kapta 3-0-s gólkülönbséggel.

A párosítások: Atlasz Geodézia megyei I. osztály, 30. forduló: vasárnap 17 óra: Bana-Ács, Bányász SE Sárisáp-Bábolna (Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban rendezik), Lábatlan-Oroszlány, Tokod-Környe, Kecskéd-Zsámbék, Ete-Esztergom, Komárom-Vértesszőlős, Nagyigmánd-Tardos (Csémen rendezik).

Montana megye II. osztály, 30. forduló: szombat 18 óra: Bokod-Süttő (Oroszlányban rendezik). Vasárnap 17 óra: Dunaszentmiklós-Ászár, Sárisáp II.-Kocs, Gyermely-Szomor-Várgesztes, Tát-Vértessomló, Mocsa-TABAK Tokodaltáró, Tata-Piliscsév, Nyergesújfalu-Koppánymonostor (Bajóton rendezik).

Mészáros&Mészáros megyei III. osztály, Déli csoport, 30. forduló: vasárnap 17 óra: Felsőgalla-Csém, Bakonyszombathely-Réde, Súr-Császár, Dad-Tárkány, Szákszend-Kisbér, Kömlőd-Kisigmánd. Szabadnapos: Bakonysárkány.

Tartalék, 30. forduló: vasárnap 15 óra: Bakonyszombathely II.-Réde II.

Északi csoport, 26. forduló: vasárnap 17 óra:  Kesztölc-Epöl-Máriahalom, Héreg-Naszály, Hajdu Antal Ferences DSE Esztergom-Pilismarót, Csolnok-Szomód, Almásfüzitő-Vértestolna, Szárliget-Vértesi Erőmű, Annavölgy-Bajna.

Tartalék, 26. forduló: vasárnap 15 óra: Almásfüzitő II.-Vértestolna II., Szárliget II.-Vértesi Erőmű II.

(Az U19-es mérkőzéseket a felnőttek mérkőzései előtt két órával rendezik.)


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok