Ülésezett az Elnökség - döntöttek a női labdarúgás támogatásáról is

2021. szeptember. 30., 13:56   |    

Ülésezett az Elnökség - döntöttek a női labdarúgás támogatásáról is

Dr. Kancz Csaba Társadalmi Elnök nyitotta meg az értekezletet A napirendi pontok előtt köszöntötték Erős Gábort, a játékvezetői bizottság elnökét 50. születésnapja alkalmából. Nagy Richárd a szakmai bizottság elnöke részletes tájékoztatást adott a Tehetségközpontok és a Körzetközpontok munkájáról. Tóth Attila a versenybizottság elnöke értékelte a 2020/2021-es szezont. Kitért többek között arra, hogy a pandémia ellenére is sikeres idényt sikerült zárni, azonban reméli, hogy a következő szerencsésebb lesz. Hufnágel Ákos Fegyelmi Bizottság elnöke is köszöntötte résztvevőket, valamint tájékoztatást adott arról, hogy a koronavírus és a zártkörű mérkőzések hogyan befolyásolták a statisztikai számokat. Reméli, hogy az idei szezonban kevesebb fegyelmi eljárásra kerül sor. Erős Gábor Játékvezetői Bizottság elnöke szintén beszámolót tartott a 2020/21-es idényről. Továbbá tájékoztatást adott a pandémia ideje alatt megtartott online továbbképzés sikeréről. Ezt követően a megyénkben szépen fejlődő női futball érdekében létrejövő Női Bizottságról és tagjainak kinevezéséről szavaztak a résztvevők. A sportszervezetek résztvevői döntöttek továbbá a megyeválogatott felnőtt női és férfi szövetségi edzők kinevezéséről, valamint a Megyei Felnőtt Női és Férfi Kupa díjazásáról. Az elnökség döntése alapján a 2021-2022-as idénytől a megyei női kupa győztes is pénzdíjazásban részesül.

 


További hírek

Bajnokság
UEFA

2025-01-08 14:28:39

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
XVIII. Sípmester Fesztivál

2025-01-07 13:35:53

XVIII. Sípmester Fesztivál

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok