Sajtótájékoztatót tartottak a biztonságról

2023. szeptember. 12., 14:48   |    

Sajtótájékoztatót tartottak a biztonságról

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatósága és a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség közös sajtótájékoztatót tartott Tatabányán. Khéner László területi igazgató elmondta, hogy hétvégenként 85-90 mérkőzést rendeznek a vármegyében. Az együttműködést 2013-ban írták alá a polgárőrséggel és 2014-ben a rendőrséggel. Minden hétvégi bajnoki forduló előtt átnézik a kiemelt mérkőzéseket és azok egy részében a polgárőrség és a rendőrség is közreműködik. Az igazgató bejelentette, hogy minden sportszervezet pályarendszabály táblát fog kapni a közeljövőben.  dr. Kancz Csaba társadalmi elnök elmondta, hogy tavasszal öt polgárőr egyesület kapott MLSZ támogatást a mérkőzéseken történő közreműködésekért.  Az elnök kiemelte, hogy a sportnak nevelő hatásának kell lennie és ebbe nem fér bele a rendzavarás. Farkas Gábor dandártábornok, a vármegyei rendőrfőkapitány tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az elmúlt bajnoki szezonban összesen négy mérkőzésen történt garázdaság miatt tettek rendőrségi feljelentést, a mérkőzések nagy része rendzavarás nélkül lezajlott.  Szűcs Ágnes a polgárőrség képviselőjeként megköszönte a Magyar Labdarúgó Szövetség anyagi támogatását. A bajnoki szezonban összesen majdnem száz mérkőzésen voltak jelen a polgárőrök. Hufnágel Ákos a fegyelmi bizottság elnöke elmondta, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent a fegyelmi ügyek száma. Néhány évvel ezelőtt ez a szám nyolcszáz felett volt, a 2022-2023-as szezonban az ügyek száma már csak hatszáz volt, a bűncselekmények száma pedig nem éri el az 1%-ot.


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok