Csongrád megyei igazgatóság delegációját (elnökségi és bizottsági tagjait) látta vendégül az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatóság vezetősége.
Csongrád megyei igazgatóság delegációját (elnökségi és bizottsági tagjait) látta vendégül az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatóság vezetősége. A találkozó Szomódon kezdődött, ahol Khéner László megyei igazgató köszöntötte a vendégeket. A sportegyesület vezetői Török Balázs alpolgármester és Fail Tamás elnökhelyettes mutatták be az egyesület működését és jövőbeli terveit. Elmondták, hogy honnan indultak és milyen lehetőségek előtt ál a Szomód SE. A sportpályán jelenleg is tart a pályarekonstrukció, valamint a jövőbeli cél, hogy az öltöző is megújuljon. Nemrég kaptak műfüves labdarúgó pályát az MLSZ pályaépítési programjának keretein belül. A prezentáció végén dr. Kancz Csaba megyei társadalmi elnök, Kormánymegbízott kiemelte, hogy sokan példát vehetnek a sportszervezetről, hiszen kis klub, ki költségvetéssel mégis nagy dolgokat tud létrehozni. A program a két igazgatóság közötti mérkőzéssel folytatódott, ahol Komárom-Esztergom megye két góllal jobbnak bizonyult Csongrádnál. A mérkőzés után vacsorával és kötetlen beszélgetéssel ért véget a partnertalálkozó.
2025-07-03 14:46:57
2025-06-20 11:33:21
2025-06-16 12:00:39
2025-06-10 14:47:29
2018-03-19 15:21:22
2014-08-21 18:38:58
2014-08-21 18:18:40
2014-07-25 23:03:13
2014-07-20 22:53:44
2014-07-18 22:49:45