Nyolc gól a zsákban, de nagy siker Kecskéden

2014. május. 22., 10:33   |    

Nyolc gól a zsákban, de nagy siker Kecskéden

Hírverő meccsen Kecskéden járt a Videoton csapata. A fehérváriak 8-0-ra nyertek, de nem ez a lényeg...

Két hónappal ezelőtt kis ünnepség keretében már átadták a több mint 17 millió forintból megújult Kecskéd Községi Sportkör épületét, öltözőjét, most viszont igazi focigála keretében is birtokba vehették a helyiek a létesítményt. A megyei első osztály bajnoka, jelenlegi listavezetője az élvonalban a dobogóra pályázó Videoton gárdáját látta vendégül.

A hírverő meccsre több mint ötszáz szurkoló volt kíváncsi. Az összecsapáson Kulcsár Katalin FIFA-játékvezető fújta a sípot. Aztán szépen sorban jöttek a válogatott játékosai nélkül felálló székesfehérvári csapat gólja.

A 3. percben Lupeta fordult le védőjéről és jobbal 15 méterről a jobb alsó sarokba gurított. A 17. percben Oliveira lépett ki a jobb oldalon és a kapu jobb oldalába lőtt. A 28. percben Paraiba is feliratkozott a gólszerzők közé, a bal szélről tört be a tizenhatoson belülre és a kapu jobb oldalába emelt. A 36. perben Szolnoki jobbról érkező beadását Hudák bólintotta a léc alá, majd három perccel később Lupeta az ötös sarkáról lőtt a bal alsóba, s kialakult az 5-0-s félidei eredmény.

Az első játékrészhez hasonlóan folytatódott a második is, különösen Álvarez megmozdulásai arattak nagy sikert a közönség soraiban, de az újabb gólra azért várni kellett, mert önfeláldozóan és jól védekezett a Kecskéd. A 70. percben aztán Thiago Ryan lőtt a hálóba 8 méterről, majd Álvarez egyik cselsorozatát szintén góllal fejezte be a 72. percben. Az utolsó percben Haraszti még büntetőből volt eredményes, így alakult ki a 8-0-s végeredmény. Ennek ellenére természetesen nagy sikert aratott a gálameccs, jól szórakoztak a mérkőzésre ellátogató szurkolók.

A Kecskéd KSK egyébként három fordulóval a vége előtt egy pont előnnyel áll az élen a megyei első osztályú bajnokságban. Vasárnap 18 órakor a Bana gárdája látogat hozzájuk.

Fotó, forrás: vidi.hu

Képgaléria a Kemma.hu hírportálon


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok