Általános

Műfüves pályával gazdagodott Környe

2017. november. 23., 18:11

Műfüves pályával gazdagodott Környe

60x40 méteres pályával gazdagodtak a környei sportszeretők. A műfüves pálya nagy lehetőséget biztosít a Környe SE csapatainak, hiszen nem csak az edzéslehetőségeket könnyíti meg, de U14-ig utánpótlás mérkőzéseket, valamint női találkozókat is rendezhetnek rajta.

60x40 méteres pályával gazdagodtak a környei sportszeretők. A műfüves pálya nagy lehetőséget biztosít a Környe SE csapatainak, hiszen nem csak az edzéslehetőségeket könnyíti meg, de U14-ig utánpótlás mérkőzéseket, valamint női találkozókat is rendezhetnek rajta.

 

A megnyitón beszédet mondott Czunyiné Dr. Bertalan Judit mellett Dr. Kancz Csaba, Khéner László és Környe polgármestere, Beke László is. Czunyiné Dr. Bertalan Judit rövid nyitóbeszédében gratulált a településnek a nagyszerű fejlesztéshez, és sok sikert kívánt az egyesület további működéséhez. Dr. Kancz Csaba, az MLSZ megyei igazgatóságának társadalmi elnöke hangsúlyozta, hogy ez egy hatalmas lehetőség a környeiek számára, hiszen az edzések nem lesznek behatárolva az időjárás által, ráadásul ezzel a centerpályát is kímélni lehet. Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója elmondta, hogy az MLSZ feladata nagyon sokrétű, a versenysport mellett kiemelt helyet kap a szabadidősport és az iskolai sport. 32 műfüves pálya épült meg az elmúlt években a megyében, amivel kiemelkedően nőttek az infrastrukturális lehetőségek valamint 4900-ról 7000 fölé emelkedett az igazolt labdarúgók száma. A TAO pénzből megépült létesítményt a szalag átvágása után egyből megözönlötték a fiatalok, és el is kezdődött az esti tartó foci.

Címkék:

További hírek

Általános
Fociztak a megyei játékvezetők

2017-12-15 09:51:51

Fociztak a megyei játékvezetők

Összecsaptak a régiók.

Általános
Partnertalálkozón vett rész a megyei igazgatóság

2017-12-07 08:20:44

Partnertalálkozón vett rész a megyei igazgatóság

Tovább erősödtek a kapcsolatok.

Általános
Negyedik helyen zárt válogatottunk

2017-12-04 13:44:19

Negyedik helyen zárt válogatottunk

Amatőr válogatottunk két döntetlennel és két vereséggel zárta a régiós tornát Vas megyében.

Általános
Ezt várja Karcagi Pál a megyei válogatottak régiós tornájától

2017-11-28 10:11:06

Ezt várja Karcagi Pál a megyei válogatottak régiós tornájától

A Komárom-Esztergom megyei válogatott a hétvégén regionális tornán veszt részt. Az ellenfelek Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Veszprém megye legjobbjai lesznek a két napos tornán.

Értesítők, információk

Szponzorok