Műfüves grundpályával gazdagodott Tata

2020. június. 30., 08:21   |    

Műfüves grundpályával gazdagodott Tata

A 43. műfüves pályát adták át Tatán

Megyénkben a 43. műfüves pályát adták  át Tatán a Bacsó Béla út 66/9 szám alatti társasház mögötti területen. Az pályaavatón jelen volt  Michl József polgármester , Purgel Zoltán alpolgármester, Khéner László a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatója, dr. Kancz Csaba az MLSZ megyei társadalmi elnöke és a TAC vezetői, edzői, utánpótlás játékosai.

Polgármester úr elmondta, hogy Tatán ez az első grundpálya, mely az MLSZ és az önkormányzat közös összefogásából épülhetett meg a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretén belül.

dr. Kancz Csaba elnök kiemelte, hogy  országos szinten megyénk a dobogós, harmadik helyet foglalja el a rangsorban a pályák számát illetőleg. Ebből az következik, hogy térségünkben sokan szeretnek sportolni kortól és nemtől függetlenül egyaránt. Az elnök hozzátette, hogy fontosnak tartja, hogy ezeket a közösségi tereket épségben fenntartsuk, vigyázzunk rájuk annak érdekében, hogy minél tovább használhassuk.

Khéner László hangsúlyozta, hogy a labdarúgó szövetségnek a versenysport mellett a szabadidősport is fontos, ezt a grundpályát a gyerekek mellett a felnőttek is használhatják.  Az igazgató elmondta, hogy nem véletlen volt sikeres a magyar futball az Aranycsapat idejében, hiszen az iskola után és edzések mellett a grundokon is rúgták a bőrt a fiatalok, ezért meg kell teremteni újra a sportolás lehetőségét.  Megköszönte polgármester úrnak és az önkormányzatnak a konstruktív hozzáállását, hiszen nem épülhetnének meg ezek a pályák, ha nem lennének az önkormányzatok is partnerek.

Purgel Zoltán tájékoztatta a megjelenteket a részletekkel kapcsolatban, miszerint a 14 x 26 méteres focipálya 17 607 811 forintból valósulhatott meg. A pályán 50 mm szálhosszúságú műfű szőnyeg található, fehér vonalazással. Tartozéka még két darab kézilabda kapu hálóval (300x200 cm), emellett 1,1 méteres focipalánk veszi körbe, s a terület mesterséges megvilágítást is kapott.

A nap méltó zárásaként a Győri Filharmonikus Zenekar Kamarazenekara adott ingyenes köztéri koncertet.


További hírek

Bajnokság
Partnertalálkozót tartottak Szegeden

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok