Megváltozik az utánpótlás bajnokságok rendszere

2018. április. 25., 16:04   |    

Megváltozik az utánpótlás bajnokságok rendszere

A megyei elnökség elfogadta a 2018-19. évi versenykiírásokat.

Az utánpótlás versenykiírások módosulnak már a 2018-19-es évtől, de a nagyobb változások a 2019-2020-as évtől várhatók. A változás lényege, hogy az utánpótlás bajnokság leválasztásra kerül a felnőtt bajnokságtól. Eddig az volt a szokás, hogy a felnőtt csapat jogán szerepelt az utánpótlás csapat függetlenül attól, hogy milyen minőséget képviselt. Zárt rendszer volt, melyben nem volt lehetőség az erősebbnek feljutni, a gyengébben szereplő csapatoknak pedig egy osztállyal alacsonyabb bajnokságban játszani. Az U19, U16 és U14-es korosztályos bajnokságban 2019-től feljutási és kiesési rendszer lesz. A döntést a szakmai bizottság és a versenybizottság is támogatta az elnökségi döntés előtt. A rendszer lényege, hogy azonos szintet képviselő csapatok egymással játszanak, elkerülve a nagyobb gólarányú vereségeket, hiszen azok nem segítik az utánpótlás játékosok fejlődését. 2019-től 12 csapatos megye I-es U19-es  és 10-10 csapatos U16 és U14-es kiemelt bajnokság lesz, ahol lesz kieső és az alsóbb osztályokból feljutó. A másodosztályú bajnokságokba az egyesületek területi alapon lesznek besorolva.  dr. Kancz Csaba elnök úr beszámolt a Szegeden megrendezésre került elnöki értekezleten elhangzottakról.  Khéner László megyei igazgató tájékoztatta az elnökséget a teqball és defibrillátor pályázatokról. 25 teqball asztalt osztottak szét 23 megyei sportegyesület között, és 51 defibrillátort kaptak a  pályázók (sportszervezetek, önkormányzatok). Az igazgató  tájékoztatta a grémium tagjait a nyártól életbe lépő  produktivitási rendszerről valamint a 2018-19. évi  TAO értékelési alapelvekről.


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok