Khéner László évértékelője

2017. december. 29., 07:37   |    

Khéner László évértékelője

Sok minden történt a megyei labdarúgásban 2017-ben, Khéner László értékelte az esztendőt.

Fontos évet tudott maga mögött a Komárom-Esztergom megyei labdarúgás, lapunk Khéner Lászlót, a megyei szövetség igazgatóját kérdezte a 2017-es esztendőről. – Az amatőr labdarúgásban vagy nemzetközi nyelven grassroots fociban, mely a megyei igazgatóság fő tevékenysége, a legfontosabb, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg a sportággal, és minél jobb körülményeket teremtsünk a sportoláshoz. Idén is sikerült ezeken a területeken előbbre lépni. A Magyar Labdarúgó Szövetség továbbra is átvállalja a különböző díjtételek 90%-át az amatőr egyesületektől. 2011 előtt több százezer forintot fizettek be a klubok a megyei szövetséghez, hogy el tudjanak indulni a bajnokságban, ez a szám az MLSZ támogatásának köszönhetően leredukálódott. Tömegesítés terén is értünk el sikereket, hiszen a labdarúgók száma 4900-ról 7700 főre emelkedett 2011 óta – kezdte szavait az igazgató.


Cél, hogy a női foci is fejlődjön


– Amiben nagy növekedési potenciál van, az a női labdarúgás. Igazgatóságunk 2014-ben indította el a női utánpótlás-bajnokságot azzal a céllal, hogy minél több lányt vonjunk be a labdarúgásba. Nagy öröm számunkra, hogy az U17-es bajnokság mellett U19-es női bajnokságot is tudtunk indítani. Az egyesületeteknek rá kell jönniük, hogy a női labdarúgás népszerűsítése nagyon fontos labdarúgásunknak.
Az infrastruktúra-fejlesztés területén is nagyot léptünk előre 2017-ben. 2011 óta 31 pálya épült meg megyeszerte az MLSZ Pályaépítési programjának keretében, amihez az MLSZ adta a támogatások nagy részét. Idén Tatabányán, Etén, Esztergomban, Környén adtunk át új pályát. Bízom benne, hogy néhány éven belül mindenhol 21. századi körülmények lesznek. Természetesen ez egyedül nem megy, kellenek hozzá az önkormányzatok és az egyesületek. Az ősszel a taopályázatokon túl Telephely-korszerűsítési pályázatot írtunk ki, ahol 13 megyei klubnak hagyott jóvá 73, 9 millió forint támogatást a megyei elnökség sportlétesítmények korszerűsítésre. A támogatási összeg 70%-át szintén a Magyar Labdarúgó Szövetség adta. A taotámogatásoknak köszönhetően 4,2 milliárd forint támogatás érkezett a megyei amatőr sportegyesületekhez 2011 óta. Ennek fele infrastruktúra-fejlesztésre, a másik fele utánpótlás-nevelésre fordítódott.
Az igazgatóság nagyon fontosnak tartja a biztonságot. 2014-ben megállapodást kötöttünk a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Egyesülettel, míg 2015-ben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitánysággal. Szerencsére megyénkre nem jellemző a rendbontás. A sportpályákon nincs helye az erőszaknak! Sajnos volt egy eset, 2017-ben, amikor a játékvezetőt egy játékos bántalmazta. A fegyelmi bizottság öt évre tiltotta el a játékost, az igazgatóság pedig mint, minden ilyen esetben, rendőrségi feljelentést tett. A sportszakemberképzésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Minden évben szervezünk edzőképzéseket. Sajnos még mindig sportszakemberhiány van megyénkben. Évek óta küzdünk a játékvezetői létszámgondokkal. Sajnos országos tendencia, hogy nincs meg a megfelelő számú játékvezető. Fontos, hogy a közeg is változzon, az egyesületi vezetők, játékosok, nézők ne ellenségképet keressenek a játékvezetőkben, hanem partnerként kezeljék őket.


Tanuljanak a sportszakemberek

– Kidolgoztuk az Amatőr Sportszervezői képzés anyagait, így 2018 elején megyénkben is elindul a képzés. Ez Európában egyedülálló, nálunk lesz az első specifikus sportvezetői képzés az amatőr klubvezetőknek. Amiben az elkövetkező években előre kell lépnünk: sportszakemberek képzése (edzők, játékvezetők, sportvezetők), valamint a megyei klubok produktivitása (játékosok képzése, fejlesztése). Amire nincs közvetlen befolyása az igazgatóságnak, hogy sajnos jelenleg csak egy NB-s bajnokságban szereplő felnőttcsapatunk van, az NB II.-es Dorogi FC. Ők a megye zászlóhajósai. A nagyobb városoknak fel kell nőniük a feladathoz, bízom benne, hogy a jövőben legalább két-három klub felzárkózik, és több NB-s csapata lesz megyénknek. Az ideális az lenne, ha legalább három-négy klubunk szerepelne az NB-s felnőttbajnokságokban.


Sok teendő lesza következő évben is


Khéner László arra kérdésünkre, hogy mi volt a szezon legpozitívabb és legnegatívabb pillanata, így válaszolt: – A legpozitívabb dolog számomra a júniusi díjátadó volt. Mindig öröm, amikor elismerést adhatunk át a sportban elért teljesítmények után. Szerencsére több megyei edzőt, játékost díjazhattunk a gálán. A megyében dolgozó szakemberek nagy része, valamint a labdarúgók és játékvezetők munka mellett űzik a sportágat, nem kevés időt, energiát szánnak rá, ezért is fontos, hogy elismerjük munkájukat. Negatív élmény volt számomra, hogy a nyáron néhány utánpótláscsapat a benevezés után visszalépett a bajnokságtól. Mindig kérem a sportvezetőket, hogy felelősségteljesen nevezzék be csapataikat.
Meg kell érteniük a kluboknak, hogy az utánpótlást nem az MLSZ miatt kell indítaniuk, hanem a saját érdekük, hiszen ez adja majd a településen a sportág jövőjét. Ahol nem foglalkoznak a gyerekekkel, ott elsorvad a foci, sajnos számos példát tudok erre mondani megyénkben is. Volt egy megdöbbentő esetünk is, amikor Kovács István rutinos játékvezetőnk a Vértesszőlős–Lábatlan-öregfiúkmérkőzésen összeesett, megállt a szíve. Szerencsére dr. Vankó István és Vida Péter (két öregfiú játékos) a helyszínen újraélesztették és megmentették az életét. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget, Istvánnak meg mielőbbi felépülést kívánok! – Végezetül pedig a következő esztendőről is ejtett pár szót Khéner László: – Sok munka vár ránk 2018-ban is. Januárban elindul az amatőr sportszervezői tanfolyam, melynek a célja, hogy tudásanyagot biztosítsunk a megyében dolgozó amatőr klubvezetőknek, segítve ezzel a munkájukat. Mellette indítjuk a játékvezetői tanfolyamot, szeretnénk itt is bővülni, hiszen minimum plusz 25-30 játékvezetőre szükségünk lenne, hogy a legalacsonyabb osztályokba is három játékvezetőt tudjunk küldeni. Folytatni szeretnénk az infrastruktúra-fejlesztéseket. Szerencsére nagyon sok klubnál történt felújítás, pályaépítés az elmúlt időszakban, ezt folytatnunk kell. A női labdarúgást szeretnénk tovább fejleszteni, hiszen óriási potenciál van a sportágban, amit ki kell használni. Az edzőket is képeznünk kell, hogy megfeleljenek a kor követelményeinek. Bár a megyei igazgatóság fő profilja az amatőr labdarúgás versenyeztetésének biztosítása, de az legalacsonyabb szinteken végzett munka kihat az élsportra is, hiszen az amatőr foci adja a bázist. Ezért is fontos, hogy minél felkészültebb edzők foglalkozzanak a Bozsik (7–13 éves) korosztályokkal. Szerencsére azt látom, hogy egyre több a fiatal, ambiciózus edző, aki igényli a tudást, és ez biztató a jövőre nézve – zárta szavait Khéner László.

 


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok