Két korcsoportban nyertek a tárkányiak

2014. június. 19., 08:48   |    

Két korcsoportban nyertek a tárkányiak

Az egykoron Bábolnán és Tárkányban is nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvendő Tóth József labdarúgóra emlékeznek utánpótlás focitornával 2009 óta.

Az idei megméretésen a Naszály, a Nagyigmánd, a Bábolna és a Tóth József UFC U7-es, U11-es és U14-es csapatai vettek részt. A rendezvényen a szervezők, a szülők és a támogató tárkányi önkormányzat tagjainak, munkatársainak nagy örömére 150 gyermek rúgta a labdát, és ezzel a környék egyik legnagyobb gyermek focitornájává nőtte ki magát.

Nagy László szervezőtől megtudhattuk: a jövőben kétnaposra bővítenék a rendezvényt és külföldi csapatokat is szeretnének meghívni az emléktornára. Egyben megragadta az alkalmat és megköszönte a szülők egész éves segítségét, az intézmények vezetőinek az együttműködést, és nem utolsó sorban Mészáros Tamásné polgármester és a képviselő-testület támogatását.

Futó Lajos, a klub elnöke a torna zárásaként úgy értékelt, hogy öröm volt nézni a gyerekek sok ügyes és tudatos megoldásait, majd mindenkinek kellemes nyári szünetet kívánt.

Eredmények: U7-es korosztály: 1. Tóth József UFC, 2. Bábolna SE, 3. Nagyigmánd KSK, 4. Naszály SE. Különdíjasok: gólkirály: Deák Zsombor (Tóth József UFC). Legügyesebb lányjátékos: Csapó Lara (Naszály). Legügyesebb mezőnyjátékos: Koczkás Ádám (Bábolna).

U11-es korosztály: 1. Naszály, 2. Tóth József UFC, 3. Bábolna, 4. Nagyigmánd. Különdíjasok: gólkirály: Széles Barnabás (Tóth József UFC). Legügyesebb leányjátékos: Holbik Orsolya (Nagyigmánd). Legjobb kapus: Papp Máté (Naszály). Legügyesebb védőjátékos: Panák Máté (Bábolna).

U14-es korosztály: 1. Tóth József UFC, 2. Nagyigmánd, 3. Naszály, 4. Bábolna. Különdíjasok: gólkirály: Vörös József (Tóth József UFC). Legjobb kapus: Nagy Csaba (Tóth József UFC). Legjobb mezőnyjátékos: Olexa Máté (Tóth József UFC). Legügyesebb lányjátékos: Baldoni Vanessza (Naszály).

A torna legsportszerűbb csapatának járó kupát a Naszály SE érdemelte ki.

Az emléktorna eredményhirdetése után az U14-es bajnokság Déli csoportja első helyén végzett Tóth József UFC csapatát köszöntötték és átadták az aranyérmeket. A medálokat Orbán Miklós, a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának tagja Futó Lajos, illetve dr. Olexa Tamás elnökség tag és Vörös József szülő társaságában adta át a gyerekeknek. A tárkányiak büszkék arra, hogy az U12-es és U14-es csapatuk megvédte tavalyi elsőségét. A megyei válogatottban Nagy Csaba, Balogh Ádám és Vörös József szerepelhetett, az U13-as alközponti válogatókra is eljutott tőlük több gyermek.

Nagy László elmondta azt is: sokan a tanulmányi eredményeiken is javítottak, így javaslatot tett az iskola vezetőjénél, hogy tizenegy diák igazgatói dicséretben részesülhessen. A szakember hozzátette: ezek az eredmények nem valósulhattak volna meg, ha az iskola, szülő és egyesület közötti jó kapcsolat nincs meg. Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehet még szorosabb az együttműködés.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok