Jótékonysági tornán vett részt az MLSZ megyei igazgatósága

2019. január. 08., 09:18   |    

Jótékonysági tornán vett részt az MLSZ megyei igazgatósága

Negyedik alkalommal szervezték meg január 5-én Vértessomlón az U40+ Kupa elnevezésű teremlabdarúgó tornát, melyen a visszatérő vendégek, a Kormányhivatal, az MLSZ megyei igazgatósága, a Felsőgalla, a Sissy és a házigazdák együttese mellett idén a Groupama is küzdött a serlegért.

A torna abban is különbözött a korábbiaktól, hogy a szervezők jótékonysági programként hirdették meg, az általános iskola tornacsarnokának folyosóján kihelyezett adományládában a kömlődi kisfiú, Koczka Szabolcs gyógyulásához gyűltek a forintok, s mint délután kiderült, szép számmal, hiszen 156 ezer forintot tartalmazott. Az MLSZ Komárom-Esztergom Megye Igazgatósága még ezen felül külön 50.000 Ft-tal támogatja a kisfiú felépülését.

A tornát fölényesen a Sissy csapata nyerte meg.

 

Az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatóság csapata 1 győzelemmel és két vereséggel a 4. helyen zárta a hatcsapatos tornát. Az MLSZ csapatában pályára lépett dr. Kancz Csaba Kormánymegbízott,  megyei társadalmi elnök, Khéner László megyei igazgató, Tóth Attila a versenybizottság elnöke, Baranya István a szakmai bizottság elnöke, Kálmán-Szilfai Magdolna az igazgatóság pénzügyi munkatársa,  Magyar Sándor, Lahos Sándor, Bódis Zoltán és Szekér Pál bizottsági tagok.

 

A díjakat Igó István Vértessomló, valamint Bogáth István Kömlőd polgármestere adta át.


További hírek

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok