Gyerekek lehetnek a legnagyobb nyertesek

2014. június. 11., 07:38   |    

Gyerekek lehetnek a legnagyobb nyertesek

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat félmillió forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatóságát. A pénz a nemzetközi kapcsolatok ápolására, fejlesztésére fordíthatja az igazgatóság - jelentette be Tatabányán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatón Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

Popovics György hozzátette: a sporttörvény lehetőséget ad arra, hogy a nemzetközi kapcsolatok élőek maradjanak, fejlődjenek. Szűkebb hazánk a németországi Rajna-Pfalz tartománnyal 1992 óta ápolja a kapcsolatot, a két fél a sport területén is kiválóan tevékenykedik együtt.

A közgyűlés elnöke megjegyezte azt is, hogy a megyei önkormányzat az elmúlt négy évben 11 millió 820 ezer forinttal támogatta a sportot, és nem csak a labdarúgók részesültek ebből az összegből, hanem a diáksport tanács, a sportszövetségek szövetsége, illetve más sportágak képviselői is.

Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója arról szólt, hogy évente két és fél-három millió forintot fordítanak a nemzetközi kapcsolatokra. Mindennek a gyermekek a legnagyobb nyertesei. U14-es és U15-ös megyei válogatottjaink a rajna-pfalzi gyerekekkel évente találkoznak, egyik esztendőben nálunk, a másikban Németországban. A mieink részt vesznek a Fritz Walter-emléktornán, a rajnaiak a dorogi Buzánszky-kupán vendégeskednek. Mindemellett a felvidéki galántai szövetség képviselőivel, labdarúgóival is találkoznak évente.

Dr. Kancz Csaba, a megyei labdarúgó-szövetség társadalmi elnöke örömét fejezte ki, hogy minden évben számíthatnak a megyei önkormányzat támogatására. A sportvezető hasznosnak tartja, hogy a gyerekek nem csak próbára tehetik képességeiket más országok csapatai ellen, a fiatalok nyelvet gyakorolhatnak, barátságokat, kapcsolatokat építhetnek.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok