Grassroots klub bemutatása

2020. június. 07., 12:14   |    

Grassroots klub bemutatása

5.rész DG Tát SE

Sport, játék, közösségformálás – ezt jelenti nekünk a foci. Komárom-Esztergom megye településeinek majd 70%-ban foglalkoznak labdarúgással. A sportszervezetek működtetése, fenntartása azonban áldozatos munkával jár. Az infrastrukturális fejlesztések, a képzési, versenyeztetési lehetőségek moderálása egységesen alkotják a klubok feladatköreit. Szerencsések vagyunk, hogy megyénkben több példaértékű egyesület is működik, melyek hozzájárulnak a fiatalok, felnőttek és öregfiúk mindennapi sporttevékenységeihez, kikapcsolódásához.

De hogyan is épül fel egy ilyen szervezet? Kik és milyen eszközökkel járulnak hozzá a megyei labdarúgás életéhez?

Csillag Csaba az egyesület elnöke mutatja be nekünk a szervezet történetét.

Kezdetek

2017 nyarán kezdte el egyesületünk a táti labdarúgást felkarolni, ujjászervezni. Szervezett, egyesületi keretek között biztosítani az edzéseken való részvételt, és a korosztályoknak megfelelő megyei bajnokságban illetve a Bozsik labdarúgó tornákon való szereplést. A téli időszakban a szomszéd település tornacsarnokában, Tokodon tartottuk az edzéseket. Már az ősz folyamán többen jelentkeztek az alacsonyabb korosztályhoz tartozó kisiskolások, hogy szeretnének focizni. Nekik a téli időszakra a kertvárosi iskola tornatermébe sikerült leszervezni az edzéseket, Keszei Krisztián vezetésével. 2017. szeptembertől, a mai napig is az ovi foci programunk keretében heti egy alkalommal mindkét óvodában szakember foglalkozik a gyerekekkel. Az intézményekbe 1-1 foci kaput vásároltunk a gyerekek nagy örömére.

 

Támogatások, önkormányzat

Jelenleg is az egyesület egyetlen bevételi forrása az önkormányzati támogatás, melynek jelentős részét a személyi jellegű ráfordítások, a Magyar Labdarúgó Szövetség felé fizetendő versenyeztetéssel összefüggő kiadások (versenyigazolványok, sportorvosi lapok), átigazolási díjak emésztik fel. Pályázati forrásból a működési költségek nagy része és a sportpályán történő infrastrukturális beruházások meghatározott önrésszel megvalósíthatók. Az infrastrukturális beruházásoknál első körben a sportpályát részben körbekerítő kerítés cseréjéhez, és a kapuk mögött labdafogó hálók kiépítéséhez igényeltünk támogatást. A jövőben esetleg pályavilágítás, kispad, mobil lelátó, öltözőkbe bútorzat, fűtés korszerűsítés stb. jöhetnek számításba.

Bajnokságban való részvétel

Lehetőségek szerint minél több utánpótlás csapatot szeretnénk nevezni a megyei bajnokságba és a Bozsik tornákra, a korosztályoknak megfelelően.

Óvodás és iskolás gyerekek toborzásával, játékosok más egyesületből való átigazolásával.

Örömmel közölhetem, hogy a kezdetektől, ahol még csak 8 játékos volt az egyesületben, mára már több mint 60 fő az egyesületben a focisták száma, az óvodás korúaktól a 22 évesekig.

Jelenlegi utánpótlás csapataink: U19, U16, U13, U9, U7 korosztályok.

Edzők: Szabó Attila, Nagy Imre, Keszei Krisztián

Mindhárman táti lakosok, a múltban játékosként a táti labdarúgást erősítették.

A hozzáállásukkal, elhivatottságukkal, munkájukkal, igazi sportemberekként, láthatóan és érezhetően lehetőségükhöz képest mindent megtesznek azért, hogy a táti labdarúgás ne tűnjön el a térképről, és a városhoz méltó helyét foglalja el a megyei labdarúgás palettáján.

A futball mindig is gerincét képezte a táti sportéletnek. Az utánpótlás csapataink 5 korosztályban szerepelnek a megyei bajnokságban illetve a Bozsik Tornákon, fesztiválokon. Továbbra is várjuk gyermekek, fiatalok jelentkezését minden korosztályban.

2019. augusztustól ismét van Tátnak felnőtt labdarúgócsapata. Vasárnap délutánonként a hazai mérkőzésekre ismét kilátogathatnak a labdarúgást kedvelők. Az idén elkezdett fejlesztések, (labdafogó háló, új kerítés) a következő sportfejlesztési programban benyújtott digitális eredményjelző tábla beszerzése, és a későbbiekben egy mobil lelátó felállítása hozzájárul a sportszakmai munka színvonalának emeléséhez, az edzések, mérkőzések jobb körülmények közti megtartásához.

A tavalyi és az idei sportprogramban is kiemelt cél az utánpótlás fejlesztése, a foglalkoztatás jelenlegi szintjének megtartása, minőségi javulása. A személyi állomány finanszírozása, koordinálása szintén minden évben kulcsfontosságú feladat.

Beruházások, fejlesztések

Az elmúlt hetekben szembetűnő változások történtek a városi sportpályán. A labdarúgó kapuk mögötti tavaly elkészült labdafogó hálók után, az elöregedett, balesetveszélyes kerítés cseréje is megvalósult. A kerítés tartóoszlopai magasabbak, hogy a későbbiekben az anyagi források függvényében a pálya teljes hosszában labdafogó háló kerülhessen felszerelésre. Ezen infrastruktúrális fejlesztések finanszírozása TAO felajánlásból történt, melynek az előírt önrészét a város önkormányzata biztosította. Az indokoltan és szükségszerűen kivágott Esztergomi út melletti fák helyébe a jövőben új csemeték ültetésére kerül sor. Tízüléses modern, új cserepadok is beszerzésre kerültek. A közeljövőben városunk a sportpályán építendő 20x40 m-es műfüves pályával gyarapodik, mely  önkormányzati és a Magyar Labdarúgó Szövetség nagymértékű támogatásából valósul meg.

 

További sportsikerekben gazdag munkát kívánunk!


További hírek

Bajnokság
Partnertalálkozót tartottak Szegeden

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok