Focitornát rendeztek Vértessomlón

2024. január. 22., 13:40   |    

Focitornát rendeztek Vértessomlón

A sportszerűség és a gólkülönbség döntött

Nyolc éve szervezték meg első alkalommal Vértessomlón az U40+ Torna névre keresztelt teremlabdarúgó tornát, melynek gondolata 2015-ben a somlói szüreti felvonuláson született meg, amikor a két fociszerelmes, dr. Kancz Csaba (akkor) kormánymegbízott és a házigazdák polgármestere, Igó István arról egyeztetett, hogy a hivatalos találkozások közé érdemes lenne beiktatni egy jóízű focit is. Az egymeccses felvetést végül Richter Tamás képviselő, a községi sportkör elnökének javaslatára továbbfejlesztették, s végül már öt csapat küzdött, s küzd azóta is a kupáért: a Kormányhivatal, az MLSZ megyei igazgatósága, a Felsőgalla, a Sissy és a Vértessomló.

A január 20-i, immáron hatodik tornán a Sissy – mondhatni – nagyot botlott, hiszen 2019-ben és tavaly is 100%-os teljesítményt nyújtva „tarolt”, idén azonban megszakadt a sikersorozat.

Az első két meccs nem bizonyult túl gólzáporosnak, hiszen a házigazdák és a Kormányhivatal, valamint a Széchenyi TSE (Felsőgalla) és a Sissy mérkőzése után is 1-1-es eredményt „könyvelt” a játékvezető. Azt követően a Vértessomló 3-1-es győzelmet aratott az MLSZ felett, a Széchenyi TSE-től viszont 5-0-s vereséget szenvedett el, majd ismét összekapta magát és a Sissy-t 6-2-re verte el. A felsőgallaiak 4-0 arányban múlták felül a Kormányhivatalt, az MLSZ hálóját háromszor rezgették meg, ők viszont 4 gólt kaptak. Szintén négy gólt rúgott a Kormányhivatalnak az MLSZ, míg ellenfele csak egyszer volt eredményes. A Kormányhivatal – Sissy mérkőzés 2-1-es végeredménnyel zárult.

Nemcsak a meccs kimenetelét, de az abszolút végeredményt is meghatározta a torna ötödik mérkőzésén, a Sissy – MLSZ találkozón a szövetség egyik játékosának rendkívül sportszerű döntése. A bíró ugyanis büntetőt ítélt a javukra, amit nem éreztek jogosnak, a sípszó után az MLSZ játékosa elegánsan az ellenfél kapusának a kezébe emelte a labdát, így végül mérkőzés lefújásakor 3-3-as döntetlen volt az állás.

Tehát három csapat is 7 ponttal zárt, a gólkülönbség alapján a Széchenyi TSE vehette át a legényesebben fénylő serleget, második lett az MLSZ, harmadik a Vértessomló. Négy ponttal végzett a negyedik helyen a Kormányhivatal, kettővel az ötödiken a Sissy.

 

 


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok