Zalaegerszegen az Amatőr Válogatottak Tornáján vett részt felnőtt férfi válogatottunk a hétvégén. Vígh László szövetségi edző vezette csapat a Zala és Győr-Moson-Sopron válogatottja mögött a harmadik helyen végzett ezzel a mieink a bronzérmet szerezték meg. Az első játéknapon büntetővel kapott ki csapatunk a házigazda Zalától, a második mérkőzésen pedig 2-0-ra legyőztük Veszprém vármegyét. A vasárnapi első találkozón 1-0-ra diadalmaskodtunk Vas ellen, míg az utolsó mérkőzésen Győr-Moson-Sopron csapata 3-0-ra nyert.
A harmadik helyen végzett csapat játékoskerete:
Ballester-Garcia Erik, Bigun Martin, Csontos Krisztián Mihály, Dávid Richárd István, Dékány Roland, Dombi Csaba, dr.Tímár Dániel, Egyed Máté, Gerebenics Norbert, Hartmann Richárd, Ilyés Bence, Kalla Marcell, Lázár Máté, Nyári Márk, Pulai Martin, Simonka Dávid, Szabó Tamás, Tóth Gergő, Unger Lénárd, Valkó Miklós, Vörös Vendel Jenő
Szakmai stáb:
Vígh László, Kemenesi Krisztián, Szekér Pál, Csák Albert István
A torna eredményei:

Tabella:

Gratulálunk minden résztvevő játékosnak és edzőnek a színvonalas szerepléshez, és köszönjük a MLSZ Zala Vármegyei Igazgatóság munkáját, valamint a szervezést és a lebonyolítást!


2026-02-20 13:36:52
2026-02-19 13:08:46
2026-02-19 10:50:44
2026-02-17 12:04:57
2026-02-16 09:38:52
2026-02-05 13:12:52
2026-01-30 10:53:59
2026-01-26 10:39:05
2026-01-15 14:19:59
2026-01-15 10:42:00