Európai szintű edzőközpont Tokodon

2014. augusztus. 12., 14:28   |    

Európai szintű edzőközpont Tokodon

Elkészült a korábbi Tokod-Üveggyár SC sporttelep felújításának egy jelentős része, melynek keretében megújult az öltöző épülete, az élőfüves focipálya, és megépítették Magyarország egyik legmodernebb műfüves pályáját is. Az európai szintű utánpótlás-nevelő edzőközpontban a jövőben csaknem kétszáz dorogi és környékbeli gyermek sportolhat kulturált körülmények között.

Az utánpótlás-nevelő központ a közelmúltban elhunyt legendáról, az 1954-ben Tokodról Dorogra igazoló, kilencszeres válogatott Monostori Tivadar nevét kapta. Tivi bácsi az aktív pályafutását követően tevékenyen részt vett a dorogi gyerekek képzésében, rendszeresen látogatta az utánpótlás-mérkőzéseket és tanácsaival, meglátásaival segítette a fiatalok fejlődését – tudtuk meg Mayer Lászlótól, a Dorogi FC elnökétől. A bányászvárosban úgy gondolják, Monostori Tivadar pályafutása méltó példa lehet napjaink fiatal tehetségei előtt is.

Mayer László elmondta azt is: az elmúlt három évben kiemelt feladatul tűztük ki magunk elé, hogy kialakítsák és megteremtsék Dorog város és vonzáskörzetében lévő települések tehetséges gyermekei számára a magasabb szintű képzés feltételeit. Ezen törekvésük keretében 2014-től hosszútávú bérletbe vették a volt TÜSC-sporttelepet Tokodon, és hamarosan el is kezdték a felújításokat. A regionális központ feladata, hogy a körzetben élő tehetséges gyermekek még fiatalon, 9-12 évesen helyben megkapják azt a képzést, mely alapvetően szükséges a későbbi sikeres és eredményes labdarúgó karrier kialakításához, majd ezt követően idősebb korban ne kelljen a lakóhelyüktől, szülőktől távoli akadémiákon sportolniuk, hiszen a feltételek és a szakmai munka adott lesz Dorogon is. Tokodon megépítették Magyarország első és egyetlen parafagranulátummal töltött műfüves pályáját, amely felépítésének, a rugalmas aljzatnak köszönhetően kíméli az izületeket és az izomzatot, miközben a parafa egészséges, természetes közeget biztosít a sportoláshoz. Ezek a szerkezeti összetevők teszik lehetővé, hogy a műfű felület játéktulajdonságai szinte megegyeznek a természetes élőfű adottságaival.

Mayer László megjegyezte azt is: tisztában vannak azzal, hogy a létesítmény nyújtotta lehetőségeket csak szakmailag magas színvonalú munkát végző edzőkkel és motivált, céltudatos, szorgalmas, a labdarúgást szerető és azért áldozatot hozni kész gyerekekkel lehet csak kihasználni. Ezért „igazoltak” szakmai igazgatót és edzőt két olyan hazai akadémiáról, ahol a munkát magas színvonalon végzik. A szombathelyi Illés Akadémiáról érkező Németh Szabolcs A elit licenccel rendelkező edző lett szakmai igazgató, aki mellett Simon Imre, ugyancsak A licences edző igyekszik mindent megtenni az eredményesség érdekében. A szakember az MTK Budapesttől jött. A dorogiak bíznak abban, hogy az elmúlt időben is itt dolgozó edzők mellett eredményesen kapcsolódnak be a munkába a felnőtt csapat korábbi aktív, de ma már edzői végzettséggel rendelkező fiataljai , akiknek kiváló bizonyítási és tanulási lehetőség a megkezdett szakmai munka.

A Tokod-Üveggyár SC sporttelepének felújítása folytatódik, megújul majd a kapu bejárata és a pálya régi idők hangulatát idéző lelátója is.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok