Eldőlt, ki ellen vívja az osztályozót a Komárom

2018. június. 05., 14:32   |    

Eldőlt, ki ellen vívja az osztályozót a Komárom

Nehéz feladat lesz.

Eldőlt, melyik csapat lesz a Komárom VSE ellenfele az NB III.-ba való feljutásért vívott osztályozó párharcban. A húsz megyei bajnokból egynek (Algyő) nem volt lincence, míg kettő (Tolna és Pécsvárad) nem vállalta a feljutást, így tizenhét csapat ácsingózott a harmadosztályért. Ebből három automatikusan feljutott, a többi gárda pedig osztályozót vív. A szerencsések közé a Pest megyei bajnok Taksony, a Békés megyei Méhkerék, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sényő került. A Komárom a Fejér megyei bajnokkal, a székesfehérvári Ikarus-Maroshegy csapatával fog vívni oda-visszavágós csatát. Az Ikarus óriási drámában lett bajnok, hiszen Fejér megyében négy csapat is bajnok lehetett volna, végül hármas holtversenyben, 59-59 ponttal az Ikarus tudott győzni. A többi párosítás: Kecskeméti LC–Hajdúböszörményi TE, Szajol KLK–Sajóbábonyi SE, REAC–Sárvár FC, Eger SE–Balatonfüredi FC, UFC Nagykanizsa–Nagyatádi FC, Győr-Ménfőcsanak–Salgótarjáni BTC. Az első meccseket már szombaton rendezik, 18:00-kor.

Fotó: N. T. 


További hírek

Bajnokság
Partnertalálkozót tartottak Szegeden

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok