Bozsik Józsefre emlékeztek

2014. május. 28., 10:29   |    

Bozsik Józsefre emlékeztek

Bozsik Józsefre emlékeztek a 101-szeres válogatott, olimpiai bajnok nevét viselő szőnyi általános iskolában. Az idén is rendeztek focitornát, és átadták a Bozsik-díjakat is azoknak, akik arra rászolgáltak.

Az idei Bozsik-napon - amelyen részt vett dr. Molnár Attila polgármester és az önkormányzati képviselő-testület több tagja is - ezúttal nyolc olimpia bajnok, illetve sportvezető nevét viselő iskola focicsapata mérte össze a tudását a tanintézet füves pályáján. A sportcsarnokban négy komáromi, s környékbeli lány együttes találkozott. A focistáknál először vett részt a megméretésen a mindössze kilencszáz lelket számláló Pest megyei település, Bernecebaráti iskolájának csapata. Tanintézetük az olimpiai bronzérmes atléta, Szokolyi Alajos nevét viseli. Csapatuk bemutatkozásként a hatodik helyet szerezte meg. A házigazdák ezúttal „udvariasabbak” voltak, most a hetedik helyen végeztek. A serleget a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, majd Európa-bajnok úszó, Halassy Olivér nevét viselő budapesti általános iskola tanuló vihették haza. A lány kézilabdázóknál az ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói bizonyultak a legjobbaknak.

Végeredmény: labdarúgás (5-6. osztályos fiúk): 1. Halassy Olivér Általános Iskola (Budapest), 2. Hajós Alfréd Ált. Isk. (Pesterzsébet), 3. Hajós Alfréd Általános Iskola (Zugló), 4. Dr. Mező Ferenc Általános Iskola (Budapest), 5. Kolonics György Általános Iskola (Budafok), 6. Szokolyi Alajos Általános Iskola (Bernecebaráti), 7. Bozsik József Általános Iskola (Komárom), 8. Csik Ferenc Gimnázium (Budapest). Különdíjasok: legjobb kapus: Bakurecz Ádám (Zuglói Hajós). Legjobb mezőnyjátékos: Ács Benjámin (Halassy). Gólkirály: Gyüre István (Pesterzsébeti Hajós).

A tanintézetben hagyomány, hogy gála keretében Bozsik-díjat vehetnek át a legjobban tanuló és sportoló diákok, illetve az arra rászolgáló pedagógusok, valamint az iskolát segítő szülők, szervezetek. Az idén felnőtt kategóriában Tóth Tiborné tanítónő, Pintér Károlyné hivatalsegéd kapott elismerést. Arany fokozatú (8. osztályosok) díjat Bognár Frida, Gál Máté, Iglódi Réka, Szabó Áron, Szuri Zoltán és Vass Lajos, ezüst fokozatút (6. osztályosok) Nagy Kristóf, Őszi Katalin, Pénzes Gábor és Szakál Ágnes, míg bronz fokozatút (4. osztályosok) Balog Dávid, Galambos Máté, Mandrik Adél, Juranovics Nikoletta, Nagy Albert és Varga Barnabás vehetett át Poháczky Mária igazgatótól.

Az egykori kiváló kapus tartott élménybeszámolót

A szőnyi tanintézetben az is hagyomány, hogy a Bozsik-napon vendégül látnak olyan sportolókat, sporthoz kötődő személyiségeket, akik sikereikkel és életmódjukkal méltán lehetnek példaképek. Mások mellett élménybeszámolót tartott már náluk Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Buzánszky Jenő, a legendás együttes jobbhátvédje, Czibor Zoltán, a gárda volt balszélsője, Szepesi György sportriporter, Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a Nemzet Sportolója. Nagy sikert aratott a kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó, Novák Dezső előadása is. Tavaly a Grundfos Tatabánya KC két kiválósága, Harsányi Gergely is Ivo Diaz válaszolt a gyerekek kérdéseire. Kétszer fújta már a sípot a tornán a tatabányai Kassai Viktor FIFA-játékvezető, és természetesen szinte minden évben találkozhattak a tanulók Bozsik Péterrel, az egykori klasszis fiával, volt szövetségi kapitánnyal is.

Az idén Géczi István tartott élménybeszámolót a Bozsik-iskolában. A két hónappal ezelőtt 70. születésnapját ünneplő egykori kapus 501 mérkőzésen szerepelt a Ferencváros színeiben. 23 alkalommal ölthette magára a válogatott mezét, az 1972-es müncheni olimpián tagja volt az ezüstérmet szerző csapatnak.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok