Bíróság elé állíthatják a részeges fűnyírótolvajt

2014. március. 30., 14:11   |    

Bíróság elé állíthatják a részeges fűnyírótolvajt

Egy tokodi focipályán lévő raktárhelyiségből tulajdonított el egy fűnyírót egy helybéli férfi március 15-én. Egyszerű volt elkapni a tolvajt, ugyanis a fűnyíró nyomai egészen a garázsáig vezették a rendőröket. Most bíróság elé állíthatják a férfit.

A gondnok délelőtt vette észre a lopást, aki a helyi körzeti megbízottól kért segítséget. A rendőröknek csak követniük kellett a focipályától kiinduló, a fűnyíró kerekei által hagyott nyomokat, melyek Tokod egyik családi házához vezettek. Az egyenruhások a garázsban megtalálták a gyep ápolására szolgáló eszközt és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 58 éves helybélit (aki egyébként később az egyik kereskedelmi csatorna kérdésére elmondta, részegen jutott eszébe, hogy ellopja a fűnyírót).

A férfit a rendőrök előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes beismerő vallomást tett. A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet március 27-én bíróság elé állítási javaslattal fejezett be és küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok