Bajnok az Opus-Tigáz Tatabánya

2024. május. 31., 10:21   |    

Bajnok az Opus-Tigáz Tatabánya

Kedd délután Khéner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatója adta át az aranyérmeket az NB III. észak-nyugati csoportjának élén zárt Opus Tigáz Tatabánya csapatának.

Az együttes Sámuel Botond, a Tatabányai Sport Club ügyvezető-elnöke és Torda Balázs, az Opus Tigáz Zrt. igazgatóságának elnöke jelenlétében ünnepelhette meg a sikeres szereplést.

Az eseményen Sámuel Botond, a TSC ügyvezető-elnöke kiemelte: amikor a klub hat évvel ezelőtt átvette a labdarúgó szakosztály vezetését is, nagyon nehéz volt a helyzet.

A vármegyei harmadik osztályból kellett útjára indítani a felnőtt labdarúgó csapatot, amely hat év alatt az ötödik szintre léphet, amennyiben az osztályozó mérkőzések után sikerül feljutni az NB II-be.

Sámuel Botond megköszönte az idei szereplést a csapatnak, és sikeres osztályozó mérkőzéseket kívánt.

Torda Balázs, az Opus Tigáz Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, a cégcsoport teljes mellszélességgel ott áll a csapat mögött.

A cég terveiben szerepelnek a magasabb osztályban szereplés költségei, így nincs akadálya annak, hogy az Opus Tigáz Tatabánya az NB II-ben is eredményesen szerepelhessen.

Dragóner Attila, a "Bányász" fejlesztési vezetője köszönetet mondott azért, hogy hamar be tudott illeszkedni a csapatba, illetve kiemelte: nagyon sok erőt ad az, hogy ilyen összetartás jellemzi a társaságot.

Gyürki Gergely, a csapat vezetőedzője arról beszélt: örömteli és valóban a csapat egységének köszönhető, hogy az Opus Tigáz Tatabánya csapata két éven belül elért odáig, ahová másoknak évekbe telik. Szerinte ez a csapat azért is tud sikeresebb lenni, mert a játékosok jól reagálnak a körülményekre.

Végül hozzátette: mostantól a Békéscsaba elleni osztályozó mérkőzésekre fókuszálnak, amelyeket sikerrel szeretnének megvívni.

Gratulálunk a csapatnak és sok sikert kívánunk az osztályozó mérkőzéseken!


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok