Az első osztályban már csak a Kecskéd és a Zsámbék hibátlan

2014. augusztus. 26., 21:47   |    

Az első osztályban már csak a Kecskéd és a Zsámbék hibátlan

Már csak a Zsámbék és a Kecskéd csapata hibátlan a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Mindkét együttes azzal is büszkélkedhet, hogy eddig nem kapott gólt.

A Zsámbék és a Kecskéd is nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy begyűjtötte a három pontot. Az előző szezonban szerény teljesítményt nyújtó zsámbékiak a bronzérmes Lábatlan otthonában nyertek, míg a kecskédiek a múlt idényben az élmezőnyhöz tartozók mumusának számító Tokod ellen győztek 4-0-ra.

A tataiak is szép sikert értek el, az újonc a tavalyi negyedik helyezett Esztergom pályáján nyert 2-1-re.

A megyei másodosztályban második mérkőzését is megnyerte a Gyermely-Szomor, a Mocsa, a Vértessomló és a Tát csapata, így a felsorolt négy gárda foglalja el a tabella első négy helyét.

Két olyan összecsapást is rendeztek, amelyen két szomszédos település együttese csapott össze. Mindkettőn egygólos vendégsiker született, Tokodaltárón a Tát 2-1-re, míg Kocson a Mocsa 3-2-re nyert. Ebben a vonalban a két újonc is megmérkőzött egymással, a Vértesi Erőmű és Bakonyszombathely nem bírt egymással, nem láthattak gólt a szurkolók ezen a meccsen.

A harmadosztály Déli csoportjában a Felsőgalla, az előző szezon ezüstérmese magabiztosan, 4-1-re legyőzte a dobogóról éppen csak lecsúszó Baj legénységét. A bronzérmes tárkányiak 4-2-re nyertek a merészebb célokat megfogalmazó Bakonysárkány ellen. Az Északi csoportból délre besorolt Naszály is jó napot fogott ki, 14-0-ra nyert a Kerékteleki gárdája ellen. A Csém nyolcnál állt meg, a Réde volt a szenvedő fél.

Az Északi csoportban a bajnok Vértestolna rangadót nyert, 3-0-ra győzte le a bronzérmes Almásfüzitő gárdáját. Ebben a mezőnyben a Szomód szerezte a legtöbb gólt, 11-0-ra bizonyultak jobbnak a most bemutatkozó Ceferino Roma csapat ellen.

Eredmények: Atlasz Geodézia megyei I. osztály, 2. forduló: Vértesszőlős-Ács 2-2, Esztergom-Tata 1-2, Lábatlan-Zsámbék 0-2, Környe-Tardos 1-3, Ete-Komárom 0-5, Oroszlány-Sárisáp 2-1, Tokod-Kecskéd 0-4, Bana-Bábolna 0-1.

Montana megyei II. osztály, 2. forduló: Nyergesújfalu-Nagyigmánd 2-1, Süttő-Piliscsév 4-2, Ászár-Bokod 3-3, Koppánymonostor-Vértessomló 0-2, TABAK Tokodaltáró-Tát 1-2, Várgesztes-Gyermely-Szomor 0-3, Vértesi Erőmű-Bakonyszombathely 0-0, Kocs-Mocsa 2-3.

Mészáros&Mészáros megyei III. osztály, Déli csoport, 2. forduló: Kömlőd-Dad 1-2, Tárkány-Bakonysárkány 4-2, Felsőgalla-Baj 4-1, Szákszend-Kisbér 3-1, Csém-Réde 8-1, Naszály-Kerékteleki 14-0. Szabadnapos: Császár.

Tartalék, 2. forduló: Kömlőd II.-Dad II. 5-1, Szákszend II.-Kisbér II. 7-2, Réde II.-Császár II. 1-11.

Északi csoport, 2. forduló: Szomód-Ceferino Roma Csapat Esztergom 11-0, Kesztölc-Szárliget 0-0, Nagysáp-Héreg 3-4, Annavölgy-Epöl-Máriahalom 1-0, Pilismarót-Dunaszentmiklós 3-2, Vértestolna-Almásfüzitő 3-0. Szabadnapos: Csolnok.

Tartalék, 2. forduló: Almásfüzitő II.-Csolnok II. 2-3, Kesztölc II.-Szárliget II. 6-5, Annavölgy II.-Epöl-Máriahalom II. 0-6. A Szomód II.-Ferences DSE Esztergom mérkőzést szeptember 12-én 16 órától rendezik.


További hírek

Általános
Eredményesen zárult a szakmai nap

2018-02-25 08:24:37

Eredményesen zárult a szakmai nap

Több neves fellépő bővítette a megyei szakemberek tudásanyagát.

Általános
Évzárót tartott a szövetség

2017-12-16 08:35:33

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú vacsorával és beszélgetéssel zárult a 2017-es esztendő.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok