Arany pillanatok címmel nyílt kiállítás Dorogon

2024. május. 27., 08:32   |    

Arany pillanatok címmel nyílt kiállítás Dorogon

Dorog Város Önkormányzata és a Puskás Intézet közös szervezésében kiállítást rendeztek „Arany pillanatok” címmel a művelődési házban található Dorogi Galériában, melyet ünnepélyes keretek között nyitottak meg május 23-án. A kiállítás 2024. június 23-ig tekinthető meg hétfői, szerdai és pénteki napokon 10 és 17 óra között.

A kiállítás apropóját egy hármas évforduló adta. Az Aranycsapat napra pontosan 70 évvel ezelőtt nyert 7:1-re az angol válogatott ellen. Az 1954-es világbajnokságon való sikeres szereplés és a dorogi sportéletet hivatalos keretek közé tevő Dorogi Atlétikai és Futball Club megalapításának 110. évfordulója is 2024-re esik. Sőt, szintén ebben az évben ünnepeljük Dorog várossá válásának 40. évfordulóját is.

Mosolyog a szívünk, hiszen végre Dorogra is elérkezett ez a kiállítás, ami egyfajta utat mutat nekünk a kitartásról, a szenvedélyről és a lelkesedésről.” – ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Erős Gábor országgyűlési képviselő, egykori játékvezető, a kiállítás fővédnöke. Elmondta, hogy különleges város Dorog, hiszen Magyarország egyetlen városa, ahol kettő díszpolgár is van az Aranycsapatból: Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, sőt, még Ilku István kapus pályafutása is itt kezdődött. Erős Gábor a kiállítással kapcsolatban megjegyezte, hogy a dorogi bemutató éppen arra az évfordulóra esik (1954. május 23.), amikor 7:1-re megnyerték az angolok ellen a 6:3 visszavágó mérkőzését.

Popovics György, a Komárom-Esztergom vármegyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy futballrajongóként egy ilyen kiállítás valósulhat meg a vármegyében, majd személyes élményein keresztül beszélt az Aranycsapat tagjairól: „Élete utolsó éveiben Buzánszky Jenő bácsival nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Többször voltunk Németországban, ahol hatalmas rajongásnak örvendett. Egyik alkalommal a repülőn fiatal lányok rohantak oda hozzá, akik össze-vissza puszilgatták. Hihetetlen érzés volt, hogy ennyi idő után is milyen népszerű volt.” Popovics György kiemelte, hogy vármegyénkben Dorog mellett Tatabányára és Komáromra is büszkék lehetünk, hiszen ezekről a településekről is kerültek ki értékes játékosok. Végezetül hozzátette, hogy ezt a kiállítást minden helyi gyereknek látnia kell.

Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója elmondta, hogy a szervezetet 2011-ben azzal a céllal hozták létre, hogy ápolják és bemutassák a magyar labdarúgás – köztük az Aranycsapat – játékosainak hagyatékait és sikereit. Örömét fejezte ki, hogy Buzánszky Jenő és Grosics Gyula pályafutásának egykori helyszínén nyílt meg a régi relikviákkal, kupákkal, érmekkel, dokumentumokkal, fotóanyagokkal és személyes tárgyakkal ellátott kiállítás, amit Európa számos nagyvárosaiban láthattak már az érdeklődők. Végezetül megjegyezte, hogy először a Puskás hagyaték került az intézethez, amit a Grosics, Buzánszky és a Bozsik hagyaték követett.

A tárlatot dr. Tittmann János, Dorog polgármestere nyitotta meg, aki sajtótörténeti szempontból ismertette a dorogi labdarúgás kiválóságait, majd megköszönte Erős Gábornak a javaslatot és a kezdeményezést, ami által Dorogra is eljuthatott ez a kiállítás, különös figyelmet fordítva a helyi jubileumokra. Továbbá köszönetet mondott Balogh Balázsnak és Balogh Bencének a gyors és hatékony együttműködésért. Ezután meginvitálta az ünnepségen megjelenteket a kiállítás közös megtekintésére, akik között ott volt az „Aranycsapat-családból” az ifjabb Buzánszky Jenő, Bozsik Péter magyar bajnok edző, korábbi szövetségi kapitány, Khéner László, az MLSZ vármegyei területi igazgatója, Grosics Edina és férje, Kiss Tamás, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöke, Berzi Sándor és idősebb Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke. Valamint térségünk polgármesterei és a dorogi futball korábbi és jelenlegi vezetői, játékosai.

https://dorogimedence.hu/index.php/2024/05/23/arany-pillanatok-cimmel-nyilt-kiallitas-dorogon/

 

 


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok