A Rajnai Labdarúgó Szövetség vezetői látogattak megyénkbe

2020. március. 10., 10:11   |    

A Rajnai Labdarúgó Szövetség vezetői látogattak megyénkbe

Komáromban találkoztak a német Rajnai Labdarúgó Szövetség és az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság vezetői.

Dr.Kancz Csaba MLSZ megyei társadalmi elnök, Dr.Molnár Attila, Horváth Gyula, Blázsik Ferenc elnökségi tagok, Csák Albert grassroots koordinátor és Khéner László megyei igazgató fogadták a külföldi delegációt. A németeket Walter Desch a Rajnai Labdarúgó szövetség elnöke, Armin Bertsch főtitkár és több elnökségi tag képviselte. A sportvezetők  megtekintették az újonnan megépült  Puskás Arénát,  valamint a DAC-Nagyszombat mérkőzést nézték meg a helyszínen.  A mérkőzés  előtt találkoztak Világi Oszkárral a DAC tulajdonosával, aki a DAC történetéről tartott egy rövid ismertetőt. A partnertalálkozón részt vett még Mayer László elnökségi tag valamint  a nemzetközi kapcsolatban egykor nagy részt vállalt két volt vezető,  a megyei közgyűlés volt elnöke dr. Kovács György Zoltán és dr. Partali László egykori megyei sportigazgató is. A vezetők egyeztettek a  jövőbeli programokról is, kiemelve a női labdarúgás fejlesztését. A 27 éve tartó szoros együttműködésnek köszönhetően, idén is több nemzetközi tornán vehetnek majd részt megyénk válogatott labdarúgói.


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok