A Rajnai Labdarúgó Szövetség delegációját fogadták megyénk vezetői

2019. szeptember. 04., 12:53   |    

A Rajnai Labdarúgó Szövetség delegációját fogadták megyénk vezetői

A német Rajnai Labdarúgó Szövetség vezetői és a vele szoros partneri viszonyban lévő Fritz Walter Alapítvány delegációja látogatott megyénkbe a hétvégén.

Az alapítvány vezetőit 8 fő gyermek is elkísérte, nekik különböző gyerekprogramokat (Visegrád bobozás,  kispályás torna) szervezett az igazgatóság.  A  vezetők két első osztályú mérkőzést is megnéztek, szombaton a Mol Fehérvár-Kisvárda mérkőzésen tették tiszteletüket, ahol találkoztak a Videoton volt UEFA kupadöntős csapatának tagjaival Horváth Gáborral, Szabó Józseffel és Csongrádi Ferenccel. A találkozó után a Vidi múzeumot is megtekintette Walter Desch elnök úr által vezetett német delegáció. Vasárnap esztergomi városnézés szerepelt a programban, majd a vezetők a Ferencváros-Diósgyőr első osztályú találkozót nézték meg.  A mérkőzés után a stadionban találkoztak Kubatov Gábor FTC elnökkel valamint Hajnal Tamás sportigazgatóval, aki ismert volt a németek előtt, hiszen sok évet futballozott Németországban. A gyerekek ez idő alatt az NB II-es Dorogi FC –Haladás mérkőzést tekintették meg a Buzánszky stadionban. A német és magyar vezetők átbeszélték az elmúlt évek tapasztalatait valamint a jövőbeli programokról is egyeztettek.  A következő  találkozóra idén októberben kerül sor.


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok