A biztonságról tartottak közös sajtótájékoztatót

2019. szeptember. 24., 10:43   |    

A biztonságról tartottak közös sajtótájékoztatót

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság értékelte biztonsági szempontból a 2018-2019-es bajnoki évet.

A sajtótájékoztatón részt vett Farkas Gábor megyei rendőr-főkapitány, dandártábornok , Popovics György a megyei közgyűlés elnöke,az MLSZ megyei társadalmi elnökségének tagja, dr. Kancz Csaba Kormánymegbízott,  az MLSZ megyei  társadalmi  elnöke, Khéner László az MLSZ  megyei igazgatója, Beck Attila a KEMPÖSZ elnökségi tagja  valamint a bakonysárkányi és a bakonyszombathelyi polgárőr egyesületek vezetői.  Az MLSZ megyei igazgatósága  a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetséggel és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr kapitánysággal is együttműködési megállapodásban áll.   Az együttműködés célja, hogy az amatőr mérkőzéseket biztonságos körülmények között szervezhessék meg.  Az igazgatóság a biztonság segítése céljából szövetségi ellenőröket szokott delegálni a kiemelt bajnoki meccsekre. Khéner László igazgató elmondta, hogy megyei szinten több mint 2000 mérkőzést rendeznek  egy bajnoki szezonban, mely során 7000 labdarúgó és mindegy 100 játékvezető működik közre hétvégenként a pályákon. A 2018-19-es szezonban 35 mérkőzésen volt jelen a rendőrség, 65 mérkőzésen pedig  a polgárőrség működött közre. A tavalyi évben három esetben tett bírósági feljelentést a megyei igazgatóság garázdaság vétsége miatt. Amennyiben utánpótlás  vagy felnőtt mérkőzésen atrocitás történik, abban az esetben az igazgatóság hivatalból rendőrségi feljelentést tesz. Farkas Gábor megyei főkapitány megerősítette, hogy a megyei bajnoki mérkőzéseken kiemelt rendőri intézkedésre nem volt szükség a tavalyi évben, hasonló békés szezont remélnek idén is. dr. Kancz Csaba társadalmi elnök a két szervezet együttműködésére hívta fel a figyelmet és külön megköszönte a rendőrségnek és a polgárőrségnek a konstruktív hozzáállást.   Popovics György elnökségi tag elmondta, hogy gyakori látogatója a megyei mérkőzéseknek és a helyszínen látja a jó értelemben vett szurkolói fanatizmust. ami szerencsére nem csap át erőszakos cselekedetbe. Khéner László megyei igazgató hozzátette, hogy  minden forduló előtt a megyei biztonsági bizottság vezetőjével, valamint a rendőrség és polgárőrség képviselőivel leegyeztetik a  tennivalókat. Közösen döntik el, hogy mely mérkőzések lehetnek kiemelt meccsek, ahol a nézőszám miatt indokolt a rendőrségi és polgárőrségi jelenlét. Szerencsére elmondható, hogy a megyei mérkőzések a tavalyi évben rendben zajlottak.  Idén a Magyar Labdarúgó Szövetség három megyei polgárőr egyesületnek adott 80-80e Ft-os  támogatást. A bakonysárkányi, bakonyszombathelyi és a Sársiáp-Annavölgyi egyesületek jutottak idén plusz forráshoz.


További hírek

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

Szponzorok