Értesítő

Sportközpontot avattak Esztergom városában

2014-04-09 10:47:26

A megjelenteket elsőként dr. Völner Pál köszöntötte.

– A társasági adókedvezmény, vagyis a TAO-rendszert mindig a stadionépítésekkel kapcsolatban emlegetik, miközben a lényeget itt láthatjuk – mutatott körbe az államtitkár, aki szerint a több mint háromszázmillió forintos beruházás az elhivatott cégek, az MLSZ és a sportbarátok összefogásának az eredménye. A politikus úgy vélekedett, hogy miként Németországban, úgy hazánkban is a műfüves pályák jelentik „az utánpótlás biztos alapjait”. Dr. Völner Pál rámutatott: nem igaz, hogy Esztergomban nem történnek jó dolgok, csak – mint fogalmazott – olykor elmegyünk mellettük.

– Úgy érzem, hogy itt hamarosan nagy fellendülés lesz, adott a következő cél, az NB III-ba kerülés – ezt már Dunai Antal mondta, aki a legifjabb korosztály tagjai között kis Messiket és Ronaldókat vélt felfedezni.

Ezt követően Khéner László szólt a „méltatlanságokról”. – Nagy divat szidni a magyar labdarúgást és a szövetséget, ám aki ezt teszi, nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az elmúlt húsz évben forráskivonások történtek. Ez a tendencia, a hanyatlás 2011 nyaráig tartott. Ekkor került újra fejlődési pályára a futball, ami természetesen a felnőtt válogatott eredményeiben még nem mutatkozik meg – világított rá az igazgató. Khéner László arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt két és fél évben országos szinten több mint kétszáz pálya épült, míg megyénk egy tucat műfüves létesítménnyel gazdagodott, és több sporttelep is megújult. A befektetett munka – véleménye szerint – öt-tíz év múlva fordulhat termőre.

Bánfi János beszédében azt hangsúlyozta, a hardver – értve ez alatt a pályákat, valamint a kiszolgáló épületet, benne az öltözőkkel – csaknem teljesen elkészült, ám a szoftver, azaz maga a futball „még feltöltésre vár”. Az Esztergom FC elnöke abbéli reményének adott hangot, hogy a szakmai munka méltó lesz a beruházáshoz.

A sportközpontot Horváth István káplán szentelte fel.

(forrás: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap/Barlangi Gergő)

Képgaléria: itt

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon
Szponzorok