Értesítő

Megújult a Kecskéd KSK öltözője

2014-03-22 14:19:45

– Egyesületünk, illetve a település életében is jelentős nap a mai. Sportpályánk öltözője a hatvanas évek derekán készült el, az épületet a nyolcvanas esztendőkben klubhelyiséggel bővítették. Egy szó, mint száz: ráfért a felújítás – mondta beszédében a tegnapi avatóünnepségen Eck Ferenc Zsolt. A sportkör elnöke így folytatta: – A munkálatok költségeire a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatain is nyertünk pénzt, és jelentős összeggel segített minket a helyi önkormányzat is. Az épületen márványtáblán helyeztünk el, amelyen megörökítettük a felújítást tervezők, kivitelezők, támogatók neveit. Ugyancsak tábla tanúskodik arról, hogy tavaly elhódítottunk a megyei első osztály bajnoki címét, illetve a megyei Szuperkupát is. Márványtáblának még van hely. Vagyis, újabb pályázatokon szeretnénk részt venni, építenénk-szépítenénk a sporttelepünket, újabb sikereknek szeretnénk örülni – tette hozzá a sportvezető.

– Ez a sporttelep megfelel annak a külcsínnek, amelyhez Kecskéden megszoktam. Szép. Örülök annak, hogy hazánk városaihoz, falvaihoz hasonlóan Kecskéd is folyamatosan gyarapodik. Azért is boldog vagyok, mert a helyiek közösségi munkával is hozzájárultak a fejlődéshez – hangsúlyozta Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, a megyei labdarúgó-szövetség elnökségi tagja arról szólt, hogy mindig szívesen látogatta a Kecskéd hazai mérkőzéseit, ugyanis itt állandóan meccshangulatot tapasztalt. Az elnök most sem érkezett üres kézzel, labdákat adott át.

Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója kiemelte: a szövetség egyik célja az, hogy támogassa az amatőr klubokat. Napjainkban az igazolt labdarúgók 2 százaléka profi, 98 százalékuk pedig amatőr szinten űzi a sportágat. A 2000 lelket számláló településen bebizonyították az elmúlt években, hogy jól dolgoznak, ugyanis a létesítmény fejlesztése mellett nagyon jó csapatot alakítottak ki a szakemberek. Tavaly bajnokságot nyertek, jeleskedtek az utánpótlás együttesek, a felnőttek az idén is versenyben vannak az aranyéremért.

Az épületet Kutschi András plébános áldotta meg.

A beruházás 17 millió 230 ezer forintba került. Baranya Tibor szakosztályvezető lapunknak elmondta: a település száz szakembere megközelítőleg 4 és fél millió forint értékű közösségi munkával járult hozzá a felújításhoz. A közeljövőben locsoló-berendezés, fűnyíró beszerzésére pályáznak, felújítanák a pálya kerítését és ülőhelyeket is kialakítanának.

A Kecskéd KSK-nak jelenleg 120 igazolt játékosa van, csapataik nyolc korosztályban fociznak.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon
Szponzorok