Értesítő

Megint a Bányász SE áll az élen

2014-04-01 12:45:42

Az első osztályban megszerezte első győzelmét Kiprich József edzővel a Környe SE gárdája. A hetvenszeres válogatott két hete vette át a szakmai munka irányítását a Tatabánya melletti település csapatánál. Az első meccsükön még 3-1-re kikapták Banán a környeiek, ám most kiharcolták a győzelmet a jó erőkből álló ácsiak ellen. A Környe egy helyet javított pozícióján, jelenleg a 14. helyen áll.

Nagy csatában győzte le a Bábolna az bajnok, eddigi listavezető Kecskéd együttesét. Az első játékrészben remek gólpárbaj alakult ki, vezettek a vendégek, majd fordítottak a házigazdák, ám a szünet előtt még egyenlítettek a kecskédiek. A bábolnaik győztes gólját a csereként beálló Szilvás Dániel szerezte a 78. percben.

Továbbra is szenved az Oroszlányi SZE, a bányászváros sorozatban harmadszor kapott ki. Érdekesség, hogy a legutóbbi három hazai mérkőzésük végeredménye is 2-3 lett. Az Oroszlány visszacsúszott az utolsó előtti helyre.

A tavasszal jó teljesítményt nyújtó Tokod ismét pontot szerzett, az ötödik helyezett Lábatlan pályáján ért el 1-1-es döntetlent. A Vértesszőlős, az előző szezon ezüstérmese most sem villogott, az Esztergom 3-2-re nyert otthonukban.

Az U19-eseknél a listavezető Oroszlány sziporkázott, az utolsó előtti helyen álló Bana gárdáját 15-0-ra győzte le. A második helyezett esztergomiak 7-3-re nyertek Vértesszőlősön, míg a harmadik helyen tanyázó ácsiak 13-1-re diadalmaskodtak a sereghajtó Környe otthonában.

A góllövőlista élmezőnye: 21 gólos: Pető Dániel (Kecskéd). 16 gólos: Szabacsi Richárd László (Bányász SE). 15 gólosok: Szabó Pál (Ete), Schalk Zsolt (Tokod). 13 gólosok: Lakatos László Arnold (Ácsi Kinizsi), Gyüszi Levente (Ete), Hagymási Dániel (Bányász SE). 11 gólos: Dobai Péter (Bana). 10 gólosok: Fenyvesi László (Lábatlan), Jandás Imrich (Ete), Szedlacsek Zoltán (Bábolna), Turi Tibor (Tardos), Zvér Dezső (Nagyigmánd). 9 gólosok: Bognár Imre (Vértesszőlős), Andai Máriusz (Vértesszőlős). 8 gólosok: Aradi Sándor (Tokod), Gebei Richárd (Tardos, Lábatlan), Gulyás Tamás (Környe), Horváth Zoltán (Vértesszőlős).

A megyei másodosztály rangadóján a bajnok Vértessomló csapata vereséget szenvedett a szomszédvár, a Várgesztes együttesétől. A listavezető Tatai AC fontos pontokat vitt el a hazai mérkőzéseit Bajóton játszó Nyergesújfalu gárdájától. Az élmezőnyhöz tartozó csapatok közül a Tát 1-0-ra legyőzte a Gyermely-Szomor legénységét, a Sárisáp második együttese pedig meglepetésre 0-0-s döntetlent ért el a Mocsa ellen.

A harmadosztály Déli csoportjának rangadóján az éllovas Bakonyszombathely 5-2-re Tárkányon, míg az Északi csoport első helyezettje, a Vértestolna odahaza kikapott 2-1-re a Vértesi Erőmű gárdájától. A legtöbb gólt most a Felsőgalla rúgta, tizenkilenc alkalommal vette be a kilenc játékossal pályára lépő Súr hálóját.

Eredmények: Atlasz Geodézia megyei I. osztály, 20. forduló: Környe–Ács 1-0, Oroszlány–Bana 2-3, Bábolna–Kecskéd 3-2, Ete–Komárom 0-1, Bányász SE Sárisáp–Nagyigmánd 14-0, Lábatlan–Tokod 1-1, Tardos–Zsámbék 3-3, Vértesszőlős–Esztergom 2-3.

Az élmezőny: 1. Bányász SE 43 pont, 2. Kecskéd 42, 3. Ete 38.

Montana megye II. osztály, 20. forduló: Tát–Gyermely-Szomor 1-0, Nyergesújfalu–Tata 0-2, Koppánymonostor–Ászár 1-1, Piliscsév–Dunaszentmiklós 4-1, Kocs–Bokod 2-2, Sárisáp II.–Mocsa 0-0, Várgesztes–Vértessomló 1-0, TABAK Tokodaltáró–Süttő 0-0.

Az élmezőny: 1. Tata 46 pont, 2. Tát 44., 3. Sárisáp 43.

Mészáros&Mészáros megyei III. osztály, Déli csoport, 20. forduló: Tárkány–Bakonyszombathely 2-5, Császár–Szákszend 2-2, Kisigmánd–Baj 1-2, Súr–Felsőgalla 1-19, Dad–Bakonysárkány 3-4, Csém–Kisbér 3-0, Kerékteleki–Kömlőd 1-1. Szabadnapos: Réde.

Az élmezőny: 1. Bakonyszombathely 47 pont, 2. Baj 43, 3. Tárkány 40.

Tartalék, 20. forduló: Tárkány II.–Bakonyszombathely II. 1-12, Császár II.–Szákszend II. 2-3, Dad II.–Bakonysárkány II. 2-5.

Az élmezőny: 1. Bakonyszombathely II. 27 pont, 2. Szákszend II. 25, 3. Császár II. 25. (x)

Északi csoport, 16. forduló: Szomód–Annavölgy 2-0, Pilismarót–Bajna 8-0, Naszály–Almásfüzitő 0-2, Epöl-Máriahalom–Csolnok 2-3, Szárliget–Hajdu Antal Ferences DSE Esztergom 0-1, Kesztölc–Héreg 3-2, Vértestolna–Vértesi Erőmű 1-2.

Az élmezőny: 1. Vértestolna 41 pont, 2. Almásfüzitő 40, 3. Vértesi Erőmű 39.

Tartalék, 16. forduló: Naszály II.–Almásfüzitő II. 1-3, Epöl-Máriahalom II.–Csolnok II. 1-0, Szárliget II.–Hajdu Antal Ferences DSE Esztergom II. 6-1, Vértestolna II.–Vértesi Erőmű II. 1-4.

Az élmezőny: 1. Vértesi Erőmű 27 pont, 2. Almásfüzitő II. 27, 3. Vértestolna II. 27. (x)

(x) pontazonosság esetén a több győzelem határozza meg a helyezések sorrendjét. Részletek a versenykiírásokban.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság
Gyászjelentés

2024-11-26 13:41:12

Gyászjelentés

Szponzorok