Értesítő

Kassai a mezőny egyik legjobbja a vesztesek szerint

2014-04-11 09:55:41

Az egyik helyi portál olyannyira elégedett volt a Baselt (jogosan) megritkító Kassai Viktorral, hogy a mezőny harmadik legjobbjának is megválasztotta a triplázó valenciai csatár és a bravúrt bravúrra halmozó bázeli kapus mögött - írja a csakfoci.hu.

Egészen hihetetlen, nem csak öt gólt, de több kapufát és kapusbravúrokat is hozó, valóban dráma meccsen jutott tovább a Valencia a Basel ellen, méghozzá az Európa Liga történetében először, háromgólos hátrányt ledolgozva. A spanyolok a rendes játékidőben kiegyenlítették a hátrányukat - sőt, a 88. percben kapufát szereztek -, majd a hosszabbításban újabb két gólt lőve ki is ejtették a svájciakat a legjobb nyolc között.

A mindent eldöntő találatokat (114. és 118. perc) azután szerezte a Valencia, hogy a találkozó játékvezetője, Kassai Viktor két vendégjátékost is leküldött a pályáról. Kassai a 100. perc végén Diast szórta ki egyből pirossal, egy ütés-rúgás kombinációért, majd a 105. percben, a két perc alatt két figyelmeztetést összeszedő Sauor mehetett második sárgával zuhanyozni, egy elkésett belépőt követően.

A magyar játékvezető tehát a drámai pillanatokban is ellentmondást nem tűrően alkalmazta a szabályokat, és ítéleteivel még a svájci sajtót is meggyőzte, amely nem is kritizálta a magyar bírót, sőt! A sport.ch egyenesen a mezőny harmadik legjobbjának (Third Star) választotta meg a bírót. A portál csak a triplázó csatárt Paco Alcácert (Valencia) és a Basel parádésan védő kapusát, Yann Sommert látta jobbnak csütörtök este-éjszaka a magyarnál, értékelésében pedig ezt írta a magyarról:

"Nagyobb hiba nélkül le tudta hozni a mérkőzést, amely igen hektikus és forró hangulatú volt a Mestallában. Egy apróbb tévedése ugyan akadt, de rengeteg trükkös helyzettel kellett megbirkóznia az este folyamán" - olvasható a honlapon.

Hasonlóképpen látta a több svájci lap (így a Tages Anzeiger, a Blick vagy a 20 Minuten) is Kassai sorsdöntő ítéleteit, és a kiállított játékosok forrófejűségét hibáztatta a ráadásban történtekért. Ugyancsak beszédes volt a svájciak edzője, Murat Yakin nyilatkozata, vagy épp a klub hivatalos honlapjának beszámolója, mindkettő szerint buta és felesleges szabálytalanságok előzték meg a piros lapokat.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon
Szponzorok