Értesítő

Grassroots Ovifoci-fesztivál Tatabányán

2014-05-31 13:47:20

Baranya István, a megyei igazgatóság szakmai igazgatójától megtudtuk, a rendezvényen 12 óvodából 106 gyermek vett részt a programon.

A fesztivált dr. Kancz Csaba, a megyei labdarúgó-szövetség társadalmi elnöke, Tatabánya alpolgármester nyitotta meg, aki beszédében a labdarúgó utánpótás-nevelés jelentőségéről szólt. Szerinte a tatabányai futball - hosszú távon - akkor válik igazán eredményessé, ha óvodás kortól a felnőtt korig átfogó rendszerben és szakmaisággal foglalkoznak a gyerekekkel. Megköszönte az óvónőknek, szülőknek a lelkes hozzáállást felkészítést, kísérést.

Baranya István elmondta azt is, hogy szeptembertől Magyar Labdarúgó Szövetség felügyelet és támogatás mellett indítja el Tatabányán a Grassroots Ovifoci Programot, ahol számolnak a már működő labdarúgó óvodákkal és a új belépőkkel is. Egyre több hölgy és óvónő jelentkezik az edzőképző tanfolyamokra, ami nagy lendületet adhat a női és az óvodás labdarúgásnak.

Ezt követően Csicsai Károly, Plotár Gyula, Nagy Richard, Klausz László, Solymos Tibor, Szakács Tamás és más munkatársak vezetésével indult a program. Minden kisóvodás és felkészítő óvónő Grassroots érmet kapott.

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon
Szponzorok