Értesítő

Buzánszky Jenő és Khéner László meglátogatta az U19-es válogatottat

2014-06-26 13:29:22

A hazai rendezésű, július 19-én kezdődő Európa-bajnokságra készülvén a királyvárosban edzőtáboroztak Mészöly Géza szövetségi edző tanítványai. A Prímás-sziget rögbipályáján erőnléti gyakorlatokat végző csapatot csütörtökön meglátogatta Khéner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatója, valamint Buzánszky Jenő.

Buzánszky, az Aranycsapat jobbhátvédje lelkesítő beszédet tartott az ifjú labdarúgóknak. Ennek lényegi elemei a futballal szembeni alázat, a címeres mez és a közönség tisztelete voltak. A legenda óva intette hallgatósága tagjait attól, hogy "a csajok vagy a bulik" elvonják a figyelmüket a sporttól.

Mészöly Géza kérdésünkre elmondta: a felkészülési mérkőzések eredményeképp jól ismerik a csoportellenfeleket, Ausztriát, Portugáliát és Izraelt.

- Rendkívül kiegyenlített a nyolccsapatos mezőny. Biztos vagyok benne, hogy nüanszok döntenek majd. Úgy gondolom, az erőviszonyokat tekintve ott vagyunk a legjobbak között. Négy együttes ugyan előttünk jár egy kicsivel, de abban bízunk, hogy ezt a hazai rendezés, a lelkes szurkolók képesek lesznek ellensúlyozni - fogalmazott a szövetségi edző. Az U19-esek a fizikai felkészülés helyszínéről, Esztergomból Telkire teszik majd át ideiglenes székhelyüket, ahol orvosi vizsgálatok sora vár a játékosokra. Ezt követően a mester - "UEFA-kényszer" okán - tizennyolc tagúr szűkíti keretét.

Khéner László tájékoztatása szerint a Szusza Ferenc Stadionban megrendezendő Magyarország-Ausztria nyitómérkőzésre - az MLSZ megyei igazgatósága jóvoltából, szervezett keretek között - több százan kelnek útra szűkebb hazánkból.

A megmérettetés azért is bír nagy jelentőséggel, mert hat Eb-gárda harcolhatja ki a 2015-ös U20-as világbajnokságon történő részvétel jogát.

(Forrás: Barlangi Gergő/24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap)

Értesítők, információk

2018-03-19 15:21:22

18. hivatalos értesítő

További hírek

Bajnokság

2024-12-18 10:55:34

Bajnokság
Elindult a vármegyei futsal szezon
Szponzorok